Létrehozva: 2021.02.04.

Fokozódik a balhé, egyre nagyobb a feszültség a Kihívók között

Annának és Viktornak nem sikerül megbeszélni a problémákat.

Továbbra sem csillapodik a feszültség a Kihívók csapatában! Több próbálkozás után sem tudta megbeszélni egymással a nézeteltéréseket Kőnig Anna és Kővári Viktor. A 29 éves fiú bevallotta, nehezményezi, ahogy Anna és Benő viselkedik vele, azonban reméli, hogy hamarosan ennek pontot tehetnek majd a végére.

Fotó: TV2

„Több alkalommal próbáltam megbeszélni és megoldani ezt a szituációt, kellett, hogy ez kijöjjön belőlem és a többiekből is, erre szükség volt. Rosszul esett, hogy azt érzem, hogy rosszindulatúak velem. Jobb lett volna, ha valamilyen problémájuk van, akkor azt elmondják szemtől szemben. Remélem, hogy idővel normalizálódik a helyzet, hiszen az senkinek sem jó, ha a csapaton belül feszültség van, ellenszenv, vagy bármiféle konfliktus. Én megpróbáltam változtatni a gondolkodásmódomon, hogy ne vegyem annyira magamra a viselkedésemen” – kezdte lapunknak Viktor. Ám nem csak ő törekszik a problémák megoldására, Anna is igyekszik pontot tenni az ügy végére több-kevesebb sikerrel.

„Mindig pozitívan állok a dolgokhoz, így azt gondolom, ez is meg fog oldódni idővel. Én éppen ezért kérdeztem meg minden érintettet, hogy ki hogyan látja ezt a konfliktust, mi zavarja őt, hogy rálátásom legyen a teljes helyzetre és valahogy nyugvó pontra jussunk. Egy apró problémából lett egy hatalmas konfliktus generálva a félreértések miatt” - jelentette ki a versenyző. Az izgalmak pedig továbbfokozódnak, ugyanis ma este a magyar exatlonisták egy világcsúcsot is beállítanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell