Létrehozva: 2019.10.16.

Drámai pillanatok: mentő vitte el a forgatásról a TV2 sztárját

A Lőczi család Katikája súlyos sérülést szenvedett.

A Lőczi család nap mint nap erején felül teljesít a Fuss család, fuss! versenyében, ám az egységet egy súlyos sérülés rázta meg. A csapat legmotiváltabb tagja, Katika mindig az utolsó pillanatig küzd, a siker érdekében pedig képes volt eltitkolni családja elő, mekkora fájdalom kínozza.

Fotó: TV2

„A napi futamok után próbáltam leplezni a fájdalmam, de látták a fiúk, hogy valami nem stimmel. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire fáj a lábam, és őket is arra kértem, hogy ne kérdezgessenek erről” – kezdte a Ripost-nak Katika, akik napokig titkolta a sérülését. A dolog azonban odáig fajult, hogy az édesanyának olyan erős fájdalmai lettek, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Katika azonban még ekkor is tiltakozott a segítség ellen.

„Az orvosoknak is mondtam, hogy gyorsan csináljanak valamit, ami enyhíti a fájdalmamat, aztán hagyjanak békén. Kössék le, fáslizzák be a lábamat. A többit megoldom én. Nekem csak az lebegett a szemem előtt, hogy versenyezhessek” - mondta a piros csapat játékosa. A kórházban azonban nem várt dolgot közöltek a doktorok. „A kórházban próbáltam még meggyőzni az orvosokat, hogy pályára állhassak. Ám amit közöltek, az egy hatalmas törés volt nekem lelkileg” - árulta el Katika. A szerda esti adásból kiderül, pontosan mi történt a játékossal, illetve az, hogy folytathatja-e az édesanya a versenyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Brüsszeli öngól! Nem tudom helyeselni, hogy félbeszakították Brüsszelben Orbán Viktorék rendezvényét

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese