Létrehozva: 2018.11.06.

Hatalmas botrányt okozott a Sztárban Sztár akciója

A zsûri nem várt reakciója alaposan kiverte a biztosítékot vasárnap este a nézõknél. Nem értik, mi történt...

A Sztárban Sztár stúdiójában alig akadt olyan néző, aki ne sírta volna el magát Freddie produkciója alatt. Az énekes a Soul Asylum legendás dalát adta elő, amely közben eltűnt gyerekek fotói jelentek meg a klipben. Nos, a TV2 nem kevés energiát beleölve ugyanezt megcsinálta, miközben ment Freddie produkciója.

Az énekes mindent beleadott a dalba, ami 1991 óta szolgálja világszerte a csellengők ügyét, majd a produkció utáni néma csendben szerényen megköszönte, hogy ő lehetett az, aki belebújhatott Dave Pirner bőrébe. A hatás elementáris volt, éppen ezért egy emberként nézett össze mindenki, amikor Liptai Claudia belekezdett az értékelésbe.

"Tök jó volt... Nem tudok mit mondani. Ez az, amit egy szülő sem akar átélni. Ez egy szórakoztató műsor, én ezt nagyon soknak találom és ezt ki is merem mondani. Negyvenöt éves vagyok, voltam már a tévében, ezért kimondom:

iszonyatos túlzásnak találom, hogy egy ember produkciója alatt ezt csináljuk

- kezdte meg mondandóját könnyeit törölgetve Liptai, akitől Majka vette át a szót és rákontrázott zsűritársára.

A stúdióban ülő közönség azonban más véleményen volt, ahogy a képernyők előtt ülő nézők is. Õk azonnal kommentáradatban reagáltak és rengetegen nevezték érzéketlennek a zsűritagokat. Freddie láthatóan éppen úgy meglepődött a reakciókon, mint mindenki más és csendben hallgatta az okfejtést, majd a nézői szavazatok alapján magasan megnyerte a Sztárban Sztár aznapi fordulóját.

Hogy ő mit gondol a kialakult helyzetről, azt megtudhatod a %RIPOST% napilap keddi számából, melyben reagál a TV2 is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell