Létrehozva: 2019.01.08.

Hatalmas örömhírt jelentett be a TV2!

A tavalyi évben a TV2 és a TV2 Csoport is piacvezetõ volt a teljes lakosságban, a teljes napot vizsgálva, míg a médiavállalat kábelportfóliója mindhárom fontos célcsoportban megelõzte a konkurenciát.

Szoros verseny alakult ki 2018-ban a TV2 Csoport és konkurenciája, az RTL Magyarország között.

A TV2 Csoport kábelcsatornái már mindhárom fontos célcsoportban piacvezetők voltak a tavalyi évben, a teljes portfólió és a főcsatorna pedig teljes napon, a teljes lakosság körében a legnézettebb lett 2018-ban.

Míg a TV2 a négy évesnél idősebbek körében, egész napon 10,2%-os átlagos napi közönségarányt ért el, addig az RTL Klub kevesebbet, 10%-ot.

Csoportszinten ennél is nagyobb a különbség, míg a TV2 Csoport csatornáit átlagosan a tévézők 22,9%-a, addig az RTL Magyarországot 21,4%-uk választotta tavaly.

A tendenciákat vizsgálva jól látszik, hogy az elmúlt három évben a TV2 Csoport folyamatosan növelte piaci részesedését, míg konkurensének közönségaránya évről-évre csökkent.

A TV2 Csoport teljes napi, teljes lakosságban vizsgált közönségarányai az alábbiak szerint alakultak: 2016-2017-2018-ban: 16,8%-20,8%-22,9%, míg az RTL Magyarországé: 24,5%-23,1%-21,4%.

2018-ban a TV2 Csoport mind cégcsoport, mind kábelportfólió szinten növekedni tudott mindhárom fontos célcsoportban, teljes napon, 2017-hez képest.

A legnagyobb növekedést a négy évesnél idősebb nézők körében a kábelportfólió érte el, itt az előző évhez képest 2,6 százalékponttal, 25,7%-kal tudta növelni piaci részesedését a cég.

Ugyanebben a korcsoportban a teljes portfólió is több, mint 10%-kal javított előző évi átlagos közönségarányán (2,1 százalékpontot).

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői