Létrehozva: 2021.02.13.

Durva botrány: a TV2-nek elege lett Horváth Tamásból

A csatornának elege lett, nem akarnak tovább együtt dolgozni az énekessel. Kirúgta a TV2 Horváth Tamást.

A tavalyi év egyik legnagyobb tévés botránya Horváth Tamás nevéhez fűződik, aki a Dancing With The Stars versenyzőjeként szerepelt a TV2, kimagasló nézettséget hozó táncos műsorában, majd a hetedik adáson már nem vett részt.

Pedig Tamás a döntőig is eljuthatott volna Sipos Viktória profi táncos oldalán, mégsem a zsűri és a közönség pontjai miatt estek ki, hanem egy baleset miatt, amit akkor Tamás meglehetősen sután kommunikált, aminek következménye lehet, hogy a csatorna kitette őt a zsűriből.

Horváth Tamás botrányosan távozott a TV2 műsorából. Ezért a csatorna a továbbiakban nem akar vele együtt dolgozni.

Horváth Tamás nem jelent meg a táncos műsor hetedik adásában, a távolmaradását pedig egy Facebook-posztban magyarázta: szerdán, táncpróba közben elesett és fejsérülést szenvedett. Az énekes egy szelfit is lőtt a mentőből, talán bizonyítékul.

A távolmaradása megdöbbentette a táncpartnerét és az egész stábot, hiszen mindenki azt hitte, hogy az énekes két nap alatt összeszedi magát a versenyre, tekintettel arra, hogy négyhónapnyi, megfeszített munkát fektettek a műsorba. A stábnak és a nézőknek azonban csalódniuk kellett...

Horváth Tamás távolmaradása kapcsán több pletyka is szárnya kapott, lapinformációk szerint a felesége és egyben menedzsere, Andrea féltékenysége állhat a háttérben. A hírek szerint többször is hallották, hogy a híresség táncpartnere, Sipos Viki és a felesége csúnyán összevesznek. Ezeket a vádakat az énekes többször is cáfolta.

A Dancing With The Stars szerkesztői Tamás távolmaradása következményeként úgy döntöttek, hogy az énekest kizárják a műsorból.

Tamás ezer szállal kötődött eddig a TV2-höz, ő volt a 2017-es Sztárban sztár győztese, 2018-ban, Balázs Andrea színésznő oldalán ők nyerték meg A Nagy Duett című műsort, 2019-ben pedig zsűritagnak hívták a Sztárban sztár leszek! című grandiózus show- műsorba, Bereczki Zoltán, Tóth Gabi és Pápai Joci mellé.

A Bors információi szerint idén is lesz Sztárban sztár leszek!, már lázasan dolgoznak a műsorkészítők a második évadon, amit ősszel tűz képernyőre a TV2. A hírek szerint a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket, arról azonban még nem tudni, hogy melyik ítész megy, melyik marad. Illetve, egy név már most biztosnak látszik:

Horváth Tamás nem lesz ott a megújult zsűriben, az ő szereplésére nem tart igényt a kereskedelmi tévé.

Megkeresték a témában a TV2 sajtóosztályát, ahol megerősítették az információkat:

„Egyértelmű volt számunkra, hogy a Sztárban sztár leszek! következő évadában nem dolgozunk együtt Horváth Tomival. Így a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket” – nyilatkozta lapunknak a TV2 sajtóosztálya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor