Létrehozva: 2020.09.05.

Így töltötte a karantént a legendás magyar billentyűs

Zeffer András, a Mobilmánia zenésze arról beszélt a Ripost-nak, hogyan foglalta el magát a bezártság időszaka alatt.

A Mobilmánia frontembere, Zeffer András felszabadultan érkezett meg feleségével és zenésztársaival a raktárkoncert helyszínére. A legendás billentyűs a Ripost-nak mesélte el, hogy igazán nem voltak mélypontjai a karantén időszaka alatt, szó szerint otthoni stúdiójában ütötte el az időt.

„Azt gondolom, hogy mindig és minden körülmények között az embernek fel kell magát találnia. Főleg egy világjárvány esetén, ami arra kényszerített minket, hogy bezárkózzunk az otthonunkba. El kell, hogy mondjam, nagyon nem volt könnyű. Még úgy sem, hogy az otthonomban van egy kisebb stúdió, ahová éjjel-nappal le tudtam menni. Ezen kívül rengeteget voltam a családommal. Összességében azért ki lehetett bírni” – mondta el a Ripost-nak a legendás billentyűs, aki azt is elárulta, hogy igencsak termékenyen telt a bezártság időszaka, a Mobilmánia új nótával rukkolt elő.

Fotó: Sulyok László

„Írtunk egy dalt a karantén alatt a „Holnap a roncsokból” címmel. Pont arról szól, hogy ezekből a lelki, fizikai és anyagi roncsokból, amik körülöttünk termelődtek a karantén időszaka alatt, valahogyan ki kell másznunk. Nemcsak nekünk, hanem az egész országnak„ – fogalmazott András, aki szerint a világjárványnak van egy pozitív hozadéka is, mégpedig az, hogy megváltoztatta az emberek egymáshoz való hozzáállását.

”Azt gondolom, hogy a járvány egy dologra megtanította az embereket a világon: sokkal jobban odafigyelünk egymásra, szorosabb és szeretet-teljesebb kapcsolatok szövődtek„ – tette még hozzá a zenekar billentyűse, aki szép dolognak tartja a kormány részéről, hogy a raktárkoncertekkel lehetővé tették a művésze támogatását. Erre a célra pedig 5,3 milliárd forintból több mint 150 fellépést biztosít a zenészeknek és a háttérben dolgozóknak.

”Örülünk a lehetőségnek, és nagyon szépen köszönjük. Élünk vele és a mi részünkről a lehető legjobbat próbáljuk hozzátenni.„

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor