SHOWBIZ

Ilyen interjút még X-Faktor-mentorral nem olvastál

Az énekes rendhagyó interjút adott lapunknak, láthatóan meg sem próbált javítani a kommentelők szerint botrányos imidzsén.
  • Szerző: Ripost

Fogalmazhatunk úgy is, hogy rendhagyó interjút adott a %%-nak az X-Faktor új mentora, ByeAlex, de úgy is, hogy tesz arra a néhány millió magyarra, aki ősszel őt fogja nézni a tévében, kis túlzással naponta.

Lapunk szerette volna szóra bírni az énekest, hogy az olvasók jobban megismerhessék, hiszen a nyilvánosságtól meglehetősen elzárkózik. Úgy tűnik azonban, hiába próbáltuk közelebb hozni a tévénézőkhöz, őt láthatóan nem izgatja, hogy milyen a megítélése.

A vele készített interjút módosítás nélkül közöljük:

Az nyilvánvaló, hogy a mentorkodás egy új kaland az életedben, de nem bántad meg, hogy elvállaltad? Mindig megosztó személyiség voltál, volt, aki azért szeretett, mert sosem voltál mainstream celeb, aki fűnek-fának haknizott a magánéletével, mások pedig épp ezt nem kedvelték benned, sokan sznobnak tartanak. Ezt te hogyan látod?

Továbbra sem haknizom a magánéletemmel. Ugyanaz az ember vagyok, több lehetőséggel és tapasztalattal. Sznob nem vagyok, csak van ízlésem és elképzelésem.

Az X-Faktor oldalán most rengeteg negatív kommentet lehet olvasni az idei mentorgárdáról, a legtöbb rosszat pedig láthatóan rólad írják. Hogyan érint ez téged, illetve nem bánod, hogy az x-faktoros szerepléseddel precedenst teremtettél mindenki számára, hogy ítélkezzen feletted?

Szerintem ha megszámolod, nem rólam írják a legtöbb rosszat. Hanem osztozunk a rosszban. Érzelmileg nem is ér már el ez hozzám.  A farkas nyugodtan alszik tovább.

Milyen a viszonyod a mentortársaiddal?

Jó.

Ki az, akivel leginkább megtaláltad a közös hangot, és kivel kevésbé?

Mindenkivel.

Tóth Gabival számítasz további csörtékre?

Nem nagyon lesz ilyen szerintem.

Az nyilvánvaló, hogy a zenekarok mentora szeretnél lenni, de melyik az a csapat, amelyik szerinted a legtávolabb áll tőled?

Huszonöt év felett. Unnám, azt hiszem.

És ezeket olvastad már?