Létrehozva: 2019.01.31.

Ismerd meg A Dal harmadik válogatójának versenyzőit

Február 2-án újabb tíz produkció száll majd ver­senybe a to­­vább­­ju­­tá­­sért. A legtöbben elsõ alkalommal bizonyíthatnak, de az elõzõ évadok énekesei közül is sokan megmutatják tehetségüket.

Szombat este izgalmas mezőnnyel tér vissza A Dal 2019 harmadik válogatója! Újabb tíz produkciót láthatnak majd a nézők, de csak hatan juthatnak tovább az elődöntőbe, ahonnan csak egy karnyújtásnyira van a végső győzelem. Február 23-án kiderül, ki képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurovíziós dalfesztiválon, Izraelben.

Kyra

A csinos énekesnő 2013 óta A Dal című műsorban állandó vokalistaként tűnt fel számos előadó mögött, sőt egyszer már saját dalával is debütált. Idén a Maradj még című szerzeménye került be a legjobb 30 közé.

Leander Kills

A zenekart 2015-ben alapította Köteles Leander, Czifra Miklós, Vermes András és Jankai Valentin. A rockbanda három éve folyamatos résztvevője a műsornak, ráadásul tavaly a döntőig meneteltek, ahol végül a Nem szól harang című nótájukkal megnyerték A Dal 2018 Akusztik verseny fődíját.

Mocsok 1 Kölykök

A rockzene rajongói számos koncerten találkozhattak már a bandával, de szombat este végre A Dal színpadán is bemutatkoznak az Egyszer című számukkal. A zenekart 2007-ben alapította Pulius Tamás, Csekő Ádám, LeMon, Molnár Kristóf, Horváth Barnabás Botond és Géczi Teodóra.

Monyo Project

Az 1999-ben alakult erdélyi formáció az évek során elegendő tapasztalatot szerzett, milyen nagy közönség előtt fellépni, ám A Dal műsorában első alkalommal állnak majd színpadra. Monyo, Baba, Horváth Zsolt, Papp Enikő és Szepesi Viktor a Run Baby Run című szerzeményükkel szeretnék lenyűgözni a zsűrit és a nézőket.

Nagy Bogi

Nagy Bogi a műsor egyik legfiatalabb előadójaként készül a debütálására a Holnap című dalával. A tizenhat éves lánytól sosem állt távol a zene világa, az elmúlt években több tehetséggondozó televíziós műsorban is láthattuk, azonban csak alig egy éve képzi magát énektanár mellett.

Pápai Joci

Pápai Joci A Dal 2017 győzteseként az Eurovíziós Dalfesztiválon nyolcadik helyezést ért el, és idén is hasonló tervekkel készült a műsorra. Az előadó nemcsak énekes, hanem zeneszerző és szövegíró is, aki idén Az én apám című dalával jutott a legjobb 30 közé.

Petruska

Petruska Andrást 2016-ban ismerhette meg a nagyérdemű A Dal színpadán, aki akkor egyenesen a döntőig menetelt. A fiatal gitárvirtuóz két év kihagyás után a Help Me Out of Here című dalával próbál szerencsét, méghozzá teljes zenekari kísérettel a háta mögött.

Ruby Harlem

A 2017 óta működő zenekar az amerikai soul, R&B és gospel stílusok ötvözetét mutatja be szombat este. Iván Szandra, Bille Gergő, Eőry Ati, Varga Nóri, Kovács Réka és Oláh Gábor a Forró című dalukkal szeretnék képviselni Magyarországot az Eurovíziós dalfesztiválon.

Salvus

A dallamos modern, metál/rock képviselőiként mutatkozik be a Salvus. A 2002 óta működő zenekar a Barát című nótájával mérettetheti meg magát a harminc legjobb előadó között. A formáció tagjai: Pötörke Zoltán, Erdélyi Péter, Kiss Gergely és Szabó Dániel.

USNK

A Kolozsvárról induló rapduó három éve zenél együtt, de egy tehetségkutató műsornak köszönhetően csak idén robbantak be a köztudatba. Az egyre növekvő népszerűségnek örvendő fiúk a Posztolj című slágerükkel jelentkeztek a versenybe, amit a legnagyobb videó megosztó oldalon már több, mint 6 millióan tekintettek meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani Brüsszelben

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese