Létrehozva: 2020.02.08.

Itt a vége: ők A Dal 2020 második válogatójának továbbjutói és kiesői

Szombat este tíz produkciót láthattak a nézők, a szavazás után pedig arról dönthettek, kik jussanak tovább a következő körbe.

Szombat este folyatódott A Dal 2020. A második válogatóban is tíz produkció küzdött a nézők és a zsűri szavazataiért, ám ezek közül csak hat juthatott tovább.

Idén is nagy a tét, hiszen a győztes 75 millió forintot fordíthat a zenei karrierjére és előadása tökéletesítésére, emellett pedig a legnagyobb hazai fesztiválokon is felléphet, például a Volt Fesztiválon.

A továbbjutók végül a nézők és a zsűritagok szavazatai alapján a következők lettek: Nene, NÁGI, Wolf Kati, Takács Nikolas, Molnár Dániel és a Kies.

Ezzel szemben nem sikerült a továbbjutás Arany Timinek, a Patikadombnak, a Mocsok 1 Kölyköknek és a Konyhának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor