Létrehozva: 2020.01.10.

Jáksó 20 évet várt a reggeli rádióra

Mindennap 4.30-kor kel, és bár egyelőre elég kaotikus az élete, mégis rég volt ennyire kiegyensúlyozott Jáksó László. A népszerű rádiós január 7-én ült be a Sláger FM műsorvezetői székébe.

Noha pánikszerűen bújik ágyba este 9-kor, és két erős feketével is nehezen indul a reggele, mégis úgy érzi, hogy jobb helyen nem is lehetne.

Fotó: Sulyok László

Jáksó László a Sláger FM szerkesztőségében fogadta a Borsot és mesélt az új munkájáról, amire már oly régóta vágyott.

„Már nem a pofavágós fickó vagyok, aki állandóan csak a saját hangját szeretné hallatni. Mostanra teljesen kibékülök azzal is, ha csak bemondom, hogy mennyi az idő, feltéve, ha mindenki jól érzi magát, és a hallgatókat is ki tudjuk szolgálni. A Sláger Reggel másról szól, és már én sem pontosan az a kövér gyerek vagyok, aki régen” – kezdte a lapnak a népszerű rádiós, aki a szíve mélyén mindig is reggeli műsort szeretett volna vezetni, ám az elmúlt húsz évben erre nem sok sansza volt.

„Egészen egyszerűen nem kaptam erre lehetőséget. Nem hívtak reggeli műsorba, mert azt mondták, hogy én az esti órákban működöm inkább. Pedig ha őszinte akarok lenni, akkor valahol a lelkem mélyén mindig ezt szerettem volna csinálni. A hajnali kelés persze sohasem vonzott, de az, hogy én indítsam az emberek napját, annál inkább” – magyarázta Jáksó, akinek érkezésével a csatorna struktúrája is megváltozott, és már nem a megszokott, jól bevált, ám annál elavultabb formátumot követik.

„Tematikus műsorokat csinálunk, sok-sok vendéggel. Olyanok vagyunk, mint egy nagy zajos család, akiknél szabad a bejárás, és mindig balhé van. Az első napomon például ötven beszélgetőpartnerem volt, úgyhogy egy kicsit túl is vállaltam magamat, de én kifejezetten szeretem, ha rémült szaladgálás van. Ha egyszer nem lesz zűrzavar, ígérem, abba is hagyom.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell