Létrehozva: 2020.05.29.

Játékos jazz az Akusztik színpadán

Hétről hétre különböző zenei stílus képviselteti magát az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában bebizonyítva, hogy az akusztikus hangzás minden műfajnak jól áll.

Ez alkalommal a jazz világába kalandozik az Akusztik a Szőke Szandra Quintet segítségével. A jazz zenekarnak az akusztikus hangzás nem újdonság, sőt kifejezetten szeretik, ahogy Szőke Szandra fogalmaz, „mert egyszerre nagyon emberi és zenei”.

Az Akusztik felvétele mégis kihívás elé állította a zenekart, hiszen első ízben játszottak közönség nélkül.

Fotó: M2 Petőfi TV/Youtube

„A zenész a színpadon állva nem csak a tapsra vágyik, hanem nélkülözhetetlen számára a közönség felől áradó energia, az együtt létezés. Egy koncertnek csak az egyik fele az előadó, a másik a hallgatóság„ – kezdte Szőke Szandra, aki azt is elárulta, hogy kissé félve állt a színpadra.

”Kezdetben nagyon szokatlan volt, hogy a dalokat csend követi. Ám egyszer csak megéreztem, hogy a felvételen dolgozó szakemberek a kamerák mögött, a hangpultnál, a fényeknél, a sminkes, a fodrász, a rendező mind-mind ott vannak velünk egy térben és hallgatják, érzik a zenét és együtt alkotunk valamit. Egészen elképesztő, felemelő élmény! Hálás vagyok érte mindenkinek, aki aznap részese volt ennek.”

A Szőke Szandra Quintet számainak jó része saját szerzemény, dalaikra jellemző, hogy a szöveg egyenrangú a muzsikával. A mostani felvételre főleg a második, Freud’s Forest című lemezük dalaiból válogattak.

„Szerettünk volna egy változatos, sokféle színt megmutató koncertet adni, hogy a hallgatóságnak alkalma nyíljon elmélyülni, meghatódni, mosolyogni, nevetni, meglepődni, és főleg feltöltődni. Hogy egy kicsit másképp teljen a napja annak, aki meghallgat minket!” – tette hozzá az énekesnő.

A Szőke Szandra Quintet Akusztik 2020. május 31-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később június 1-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell