Létrehozva: 2019.04.27.

Õk a Budapest Dal 2019 nyertesei, így zajlott a gála

Nehéz döntése volt a zsûrinek, hiszen több száz, erõs szerzeménybõl kellett válogatnia.

Idén Budapest Európa Sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a szervezők a versenybe. Közel százan gondolták úgy, hogy szeretnék elnyerni ezt a címet és versenytársai lenni az hat ismert előadónak, akiket a főváros külön kért fel a részvételre. A szakmai zsűri már az előválogatás után is jelezte, hogy nagyon erős a mezőny és az eredetileg tervezett öt helyett nyolcat javasoltak a nagyközönség szavazására.

Végül Mága Jennifer feat Burai - Bennünk a győztes című szerzeménye lett az abszolút győztes, vagyis a zsűri és a több mint százezer voksoló őket találta a legalkalmasabbnak arra, hogy egy évig a Budapest Dal 2019 címet viseljék. A Közönségdíj nyertese Tóth Gabi & Majka - Mi éltünk című szerzeménye.  Idén Budapest a Fiatal Tehetségekért díjat is hirdetett a főváros, ennek nyertese pedig az OliverFromEarth - A világ az enyém című dala lett.

A fődíjas és a közönség kedvence az elismerés mellett egymillió forintot kap a fővárostól, illetve mind a 13 döntőbe jutó közös albumon kap lehetőséget arra, hogy minél szélesebb körben legyen ismert a szerzeményük. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell