Létrehozva: 2020.03.24.

Kényszerpihenőre ítélték, komoly sérülést szerzett az Exatlon sztárja

Szomorú hírt közöltek az orvosok Novák Zalánnal.

Nincsenek könnyű helyzetben a Kihívók, ugyanis Deres Ádám után egy másik csapattársuk is sérüléssel bajlódik. Novák Zalán már egy ideje fájlalta a lábát, ám sajnos a baj nagyobb, mint ahogy elsőre gondolta. Az orvosok megállapították, hogy a Kihívó combjában egy kisebb szakadás van, ami azt jelenti, hogy Zalán a következő napokban biztosan nem léphet majd pályára, kérdéses, hogy csapattársainak meddig kell őt nélkülözniük.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Sajnos a vizsgálatok után az derült ki, hogy komolyabb a sérülés, mint amire számítottam. Kisebb szakadást mutat az ultrahang a combomban. Kezelésekkel az orvosok szerint egy hét alatt rendben leszek, bízom benne, hogy ez tényleg így lesz, és minél előbb visszatérhetek a csapathoz. Próbálok a pálya széléről tanácsokat adni, de ez így tejesen más és rossz érzés, hogy nem tudok pontokkal segíteni, de igyekszem pozitívan hozzáállni a dologhoz” – mondta reménykedve a Ripost-nak Zalán, aki bízik abban, hogy gyorsan felépül, és a sérülése miatt nem kell búcsúznia az Exatlontól, ám a hétfői játékban az új felállás kihatott a Kihívók teljesítményére, hiszen a Bajnokok nyerték a villát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese