Létrehozva: 2020.04.25.

Kettészakadt a zenész családja a koronavírus-járvány miatt

Az Akkezdet Phiai egyik alapító tagja, Süveg Márk, azaz Saiid arról beszélt a Maradj Otthon! fesztivál keretében, hogyan telnek a napjai az önkéntes karanténban.

A Maradj Otthon! fesztivál szombati főszereplője az Akkezdet Phiai egyik alapító tagja, Süveg Márk, ismertebb nevén Saiid volt.

Saiid szomorú hírrel kezdte élő bejelentkezését. Elmondta, hogy tavaly télen szólókarrierbe kezdett, és idén tavasszal indult volna el ezzel kapcsolatban minden. Ám a koronavírus-járvány csúnyán keresztbe tett a terveinek. „Ki lett húzva alólam a szőnyeg. Egyik napról a másikra” – mondta Saiid, aki elárulta, hogy egyébként egyedül maradt otthonában, a kislánya és a menyasszonya vidékre költöztek. Mint kiderült, a zenész azért döntött a különválás mellett, mert így biztonságban tudhatja a családját és emiatt nyugodtan tud dolgozni is.

Egyébként sokat meditál a karanténban. A meditáció, a befelé fordulás segített neki az első kétségbeesésből felállni.

„Nagyon rég meditáltam. Sok kérdésem volt és érkeztek a válaszok is. Szépen minden a helyére került” – fogalmazott a zenész, aki megpróbálja pozitívan szemlélni a történteket, szerinte ugyanis nagyon fontos meglátni a jót még a legkilátástalanabb helyzetekben is.

Saiid munkával tölti az ideje nagy részét, igyekszik értelmes dolgokkal elfoglalni magát.

„Elkezdtem mindenfélén dolgozni. Online tartalmakat gyártok, egyfolytában forgatok” – tette még hozzá.

A Maradj Otthon! fesztivál március 21-én kezdődött, minden este értékes és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket a képernyők előtt. Célja, hogy a klubok, fesztiválok milliós létszámú közönségét – fiatalokat és idősebbeket – ráébresszék arra, hogy ezekben a nehéz hetekben-hónapokban be kell tartaniuk a szabályokat és otthon kell maradniuk. Ebben ismert előadóművészek segítenek, akik minden nap értékes programokkal zenével várják az otthonülőket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait: Macront is említették

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese