Létrehozva: 2020.02.25.

Kiakadtak a nézők az Exatlon sztárjára, hazaküldenék Novák Zalánt

Úgy tűnik, hatalmas népharag zúdult a Kihívók játékosára.

Az Exatlon Hungary egyik legmegosztóbb figurája ismét kihúzta a gyufát a nézőknél. Sokak szerint Novák Zalán a háttérből irányítja a csapattársait, és ahelyett, hogy magára vállalná a sorsdöntő helyzeteket, mint a Kihívók egyik legeredményesebb játékosa, inkább másra hagyja a piszkos munkát.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

Zalán korábban Mórádi Zsoltot is kifigurázta, és viccet csinált a tízszeres kick-boksz világbajnokból, most pedig azzal rukkolt elő, hogy jobban oda kellett volna figyelnie Tóth Dávidra, mert szerinte a Bajnokok miatta ejtették ki Harcsa Norbertet. A Kihívó szerint a pirosak esélyt sem adtak Norbinak, hogy visszajöjjön.

A nézőknek ezek után több sem kellett, egyből nekiestek Zalánnak és a csapattársainak.

„Sajnálni tudom csak Zalánt és Adut, borzasztóan irigyek. És a Zsolt elleni sárga irigységüktől elképesztő primitívek lesznek... Ráadásul még teljes képzavarban is vannak a pirosakkal kapcsolatban. Nem tudják elviselni, hogy Zsolt nagyon erős, és pusztán statisztika alapján küldik a párbajra az embereket. Akinek a legrosszabb a statisztikája azt küldik párbajra, ilyen egyszerű. Ehelyett mocskolódnak itt Zsoltira, egészen elképesztő alpáriság...” – jelentette ki véleményét az egyik néző, akivel az eddigi visszajelzések alapján több, mint száz kommentelő értett egyet. Sőt, akadtak olyanok is, akik egyenesen hazaküldenék a Kihívót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor