Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.09.

„Volt bennem egy kicsi félelem” – visszatéréséről mesélt Kovács Kati

Kovács Kati még ennyi színpadon töltött idő után is izgult a legutóbbi fellépése előtt a hosszú kihagyás miatt.

Nem nosztalgiázós típus Kovács Kati, inkább a jövőbe tekintene, hogy tudja, mi lesz 100-200 év múlva – ezt ő maga vallotta be a NYÁR 21-ben, amelyben még azt is elárulta: még ennyi színpadon töltött idő után is izgult fellépése előtt a hosszú kihagyás miatt.

Kovács Kati izgult az első fellépése előtt
Fotó: Bors

„Másfél év kihagyás után volt bennem egy kicsi félelem a színpadra lépés előtt. Az újdonság varázsa volt. Hiába énekelek már több évtizede, de mégis azt éreztem, mint egy kisgyerek, mikor első osztályba lép” – árulta el Somossy Barbarának és Forró Bencének a NYÁR 21 szabadtéri stúdiójában Kovács Kati. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész a pandémia kapcsán próbált jó élményeiről is beszámolni, mint mondta: ez az időszak arra volt jó, hogy kiderüljön, milyen kevés ruhára van szüksége az embernek, ha nincs színpadon. Az énekesnőről kiderült az is, hogy a múlt helyett inkább a jövővel szeret foglalkozni.

„Nem gyűjtök relikviákat, nem vagyok nosztalgiázós alkat. Inkább azt szeretném tudni, mi lesz 100-200 év múlva, olyan boldog lennék, ha még akkor is élhetnék” – vallotta be az énekesnő.

Kovács Kati több dallal is megörvendeztette a közmédia nézőit, ám a révfülöpi mólónál is számos rajongója nézte előadását. A Duna Televízió műsorán kívül szerencsére most már sok helyszínen lehet majd találkozni vele.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor