Létrehozva: 2016.09.09.

Különleges ereklyével idézik meg Jimmy szellemét

Közvetve Zámbó Jimmy is színpadra lép szombat este a Star Academy színpadán. Hanna könnyek között fogadta el a Zámbó testvérek értékes ajándékát.

Streiffert Hanna a hét elején még nem volt túl boldog, hogy egy számára ismeretlen előadó, Zámbó Jimmy dalát kapta feladatul a TV2 szombati élő show-jára.

A Svédországban nevelkedett lány sokat küzdött magában, hogy azonosulni tudjon hazánk máig legnépszerűbb előadójával, és ehhez most hatalmas segítséget kapott Zámbó Árpytól és Tihamértől. A 15 éve elhunyt legenda testvérei átadták neki a király arany nyakláncát. Hanna a meghatottságtól el is sírta magát, és szinte biztos, hogy megértette, a kapott dal sokkal inkább ajándék, mintsem átok számára. Zámbó Árpy is ebben bízik.

"Az egész család és még édesanyánk is nagyon szereti a Star Academyt, így amikor megtudtuk, hogy Hanna, Jimmyke dalát fogja énekelni szombaton, tanakodni kezdtünk, hogyan segíthetnénk őt a felkészülésben. Különösen akkor éreztük, hogy tennünk kell valamit, amikor kiderült, hogy a kislány nem igazán hallott Jimmyről, hiszen Svédországban élt.

Úgy gondoltuk, hogy a lelkén keresztül próbáljuk meg megértetni vele, mit is jelentett, illetve jelent a mi testvérünk ennek az országnak.

Azt hiszem ez sikerült is, ráadásul Jimmy lánca könnyekig meghatotta Hannát. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez az ékszer segíteni fogja őt abban, hogy az egész ország szemébe könnyeket csaljon a dallal”- mondta a %RIPOST%- nak Árpy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell