Létrehozva: 2019.02.08.

Különleges sztárvendég lép színpadra A Dal 2019 műsorában

Elképesztõ mûsort ígér a híres énekes.

Szombat este A Dal 2019 első elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. Természetesen a versenyzők dalai mellett az elődöntőkben is izgalmas vendég-produkciókat láthatnak majd, február 9-én Varga Miklós lép színpadra.

„Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő” – árulta el az énekes, aki tehát nem egyedül érkezik A Dal stúdiójába: a színpadon vele lesznek gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is.

Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt éneklünk Tv műsorban

– tette hozzá Varga Vivien. Az ikerpár édesapjukkal közösen adja elő egy ikonikus dal rockos feldolgozását. Hogy melyiket dalról van szó? Ez szombat este kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell