SHOWBIZ

Exatlon Hungary: Nem találja a helyét a Bajnok

Kurtán Adél bevallotta, nem igazán találja a helyét még a Bajnokok között, problémái vannak a beilleszkedéssel.
  • Szerző: Ripost

Kurtán Adél pár napja csatlakozott a Bajnokokhoz, miután Tóth Jankának betegség miatt véget ért az Exatlon. A többszörös világ és Európa-bajnok ugróköteles bár mindent megtesz, hogy a lehető legjobban teljesítsen, egyelőre nehézségekkel küzd a pályán, és a beilleszkedést illetően is.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Kurtán Adél igyekszik beilleszkedni a Bajnokok közé

Kurtán Adél igyekszik beilleszkedni a Bajnokok közé
Fotó: TV2

„A pályán eleinte izgultam, de ezen folyamatosan dolgozom. Igyekszem úgy odaállni a rajthoz, hogy képes vagyok végig vinni az adott futamot és az ügyességiben is sikerül helyt állnom. Ugyanígy a csapaton belül is próbálok fejlődni. Fokozatosan próbálok én is nyitni feléjük, beszélgetéseket kezdeményezni, kérdezgetni őket. Szerintem, ha kölcsönösen tudunk nyitni egymás felé, az a teljesítményemre is pozitív hatással lesz” – kezdte lapunknak Kurtán Adél.

Halász Vivien mindenben segíti az új csapattársat

Vivien is később csatlakozott a Bajnokokhoz, így nagyon jól tudja, milyen nehézségekkel jár a beilleszkedés egy összeszokott csapatban. Ennek ellenére mindent megtesz, hogy segítse az új társát, sőt a Bajnokok is teljesen nyitottak Adél közeledésére.

„Adélt egy visszahúzódó lánynak ismertem meg, aki nehezebben nyit felénk, de próbáljuk segíteni és ösztönözni. Úgy érzem, hogy tudok neki segíteni, hiszen én is átéltem azt, amin most keresztül megy. Én érzem nála a fejlődést, szerintem ez idővel egyre jobb lesz, és bízom benne, hogy minél előbb fel tud zárkózni a csapathoz” – fogalmazott Vivien.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?