Létrehozva: 2019.08.30.

Lebukott a szexi sztár: minden képét meghamisította

Az egyik követőjének tűnt fel, hogy mintha mindig ugyanazok a felhők lennének felette.

Főállásban járja a világot Tupi Saravia, Buenos Aires-i utazóblogger, akinek Instagram-oldalát közel 300 ezren követik. Ám akár az olaszországi Velencében, akár Thaiföldön, akár Indonéziában jár az argentin lány, valahogy mindig pont ugyanolyan felhők vannak a feje fölött az égen.

A furcsaságot egy Matt Navarra nevű twitterező fedezte fel, és ki is posztolta Saravia négy fotóját, melyek bár különböző időpontokban, és helyeken készültek, ugyanazok a felhők látszanak rajta. A bejegyzést több mint 30 ezren kedvelték, és közel 10 ezren osztották meg.

Miután a tweet virálissá vált, a BuzzFeed megkereste Saraviát, aki elmondta, hogy természetesen létezik a furcsaságra egy észszerű magyarázat. Amikor nem sikerülnek elég jól a fotói, például túlexponáltak lesznek, a Quickshot nevű képszerkesztő applikációval javítja fel őket. Például a programban lévő mintákból rak felhőket az égre.

Azt mondja, szerinte az egész nem nagy ügy, nem is érti, miért terjedt el ennyire Navarra posztja. Nem érzi úgy, hogy bárkit is átverne, hiszen fotói mellett feltünteti, milyen applikációkkal szerkesztett rajtuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor