Létrehozva: 2016.02.27.

Magára hagyták a rajongói Gáspár Lacit

Sokak meglepetésére Gáspár Laci nem jutott be A Dal döntõjébe. Pedig néhány hónapja még az ország legkedveltebb énekese volt. Igaz, mások bõrébe bújva.

A tavalyi év egyik legnagyobb nyertese egyértelműen Gáspár Laci volt. Hiszen a Sztárban sztár fordulóiban szó szerint lehengerelte a nézőket, és bátran kijelenthetjük, hogy addigi karrierje csúcsára ért. Túlzás nélkül az egész ország kedvenc énekese lett.

November vége óta viszont már sok víz lefolyt a Dunán, és az elsöprő sikere a múlté. Legalábbis már nincs mögötte akkora rajongóbázis, mint tavaly.

Mindezt A Dal 2016-os versenye bizonyítja. Előzetesen mindenki Eurovízió-esélyesként emlegette, hiszen nemcsak rendkívül tehetséges, de tömegek imádják. Aztán mégsem sikerült bejutnia a nagy döntőbe. Pedig nem mondhatni, hogy a dala nem lett volna jó - sőt jobb néhány finalistáénál -, vagy hogy nem adott bele mindent a színpadon. Mégis egyszerűen nem varázsolt akkorát, amitől mind a zsűri tagjai, mind a tévék előtt ülők elájultak volna.

Ennek okait több mindenben is keresgethetjük, de valószínűleg azért pártoltak el mellőle, mert sokan úgy érezhették, hogy Gáspár Lacinak lenni nem akkora teljesítmény, mint Michael Jacksonnak vagy Whitney Houstonnak... Márpedig mások bőrében mindig hibátlanul teljesített, és ezzel saját magának rakta túl magasra a lécet a későbbiekre. Hiszen aki képes a legnagyobb világsztárok dalait új szintre emelni, annak elég nehéz egy saját produkcióval felülmúlnia a korábbi teljesítményét.

A rajongók elpártolása láthatóan Lacinak sem esett jól, hiszen elég sietősen távozott a színpadról A Dal szombati fordulójában az értékelést követően. Valamint a Facebookon sem köszönte meg az emberek támogatását a műsor után. Holott ezt a kiesők is mind megtették eddig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető