Létrehozva: 2017.11.30.

Majka végre választ kapott: Csak "hiszti" amit csinál?

Majka évek óta feszegeti a kérdést: Miért nem játsszák gigaslágereit a rádiók? Úgy érzi, milliókat húznak ki a zsebébõl a mellõzéssel. Itt a válasz!

Majka több mint öt éve vívja szélmalomharcnak tűnő küzdelmét a hazai rádiókkal, melyek állítása szerint szándékosan mellőzik dalait. Nemrég hosszú posztban fakadt ki, nem sokkal azután, hogy legújabb slágere a Mindenki táncol óriásit kezdett futni a legnagyobb zenemegosztó oldalon.

A Blikknek most elmondta, milliókat húznak ki a zsebéből azzal, hogy elesik a rádiós játszások után járó jogdíjaktól, a lap pedig válaszokat keresett és kapott.

"Bízunk benne, hogy minket csak tévesen emlegetett Majka ebben a témában, ami zseniális volt tőle, hiszen foglalkoznak vele.

Kapcsolatban vagyunk vele, járt már nálunk és játszunk is tőle dalokat.

A Kollányi Zsuzsival közös "Eléglesz", több mint ötszázszor lement nálunk, az új számát pedig hamarosan bemutatjuk"

- mondta el a Rádió1 képviselője. A Music FM pedig generált hisztinek minősítette a rapper kirohanásait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese