Létrehozva: 2018.05.16.

Már biztos: Ez lett a botrányos Jimmy-musical sorsa

Pintér Tibor mindent megtett annak érdekében, hogy beszerezze az összes szerzõ engedélyét, de éppen a legfontosabb mondott nemet.

Pintér Tibor tavaly álmodta meg, hogy színpadra viszi egy musicalben  Jimmy életét. A %RIPOST% megtudta: a megállapodás megszületett a szerzők többségével, így a darabot nem kell betiltani, ám Tibornak mégis búcsút kell intenie a két legfontosabb Jimmy-slágernek. Pásztor László végül nem adta nevét az italtól és a szextől sem mentes előadáshoz. Így az „Egy jó asszony mindent megbocsát” és a címadó dal, a „Még nem veszíthetek” biztosan nem lesz hallható a Jimmy-musicalben. 

Bár nem értem a szerző döntését, elfogadtam.

Legközelebb június 24-én mutatjuk be Mórahalmon, ahol már nem csendülnek fel az Egy jó asszony mindent megbocsát és a Még nem veszíthetek című slágerek"

- ismerte be a %RIPOST% napilap szerdai számának Pintér, aki azt is elárulta, mi a terve a musicallel.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor