Létrehozva: 2020.03.28.

Még három hétig nem láthatja a családját az Exatlon kiesője

Cservenák Alexandra próbál pozitívan állni a kialakult helyzethez.

Az Exatlon Hungary pénteki párbajában Cservenák Alexa és Pap Dorci mérte össze az erejét. A lányok kivételesen nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a verseny kezdete óta jóban vannak, most pedig egyikük búcsúzni kényszerült. Dorci abszolút fölénnyel nyerte meg a párbajt Alexával szemben, így a 29 éves Kihívó számára ért véget az Exatlon.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, a mexikói meccstől kezdve a kirándulásokon át a sok-sok nevetésig mind nagyon jó emlék. Nagyon szerencsésnek tartom magam már alapvetően azért is, hogy itt voltam a versenyben és ennyi futamon keresztül erősíthettem a Kihívók csapatát. Amikor Dorci nyert, leginkább az futott végig az agyamon, hogy a játékomnak vége és nagyon fognak hiányozni a csapattársaim, ezután pedig rögtön a családomra gondoltam, hogy végre beszélhetek velük” – kezdte a Ripost-nak Alexa, aki sajnos még egy jó ideig biztosan nem fog találkozni a szeretteivel.

Mivel a dominikai kormány március 16-tól harminc napra korlátozta a ki- és beutazásokat, így a versenyből ezután kieső szereplők csak a rendelkezés feloldása után hagyhatják el az országot. Ez érvényes Alexára is, akinek bár rettenetesen hiányzik a családja, próbálja a pozitív oldalát nézni a kialakult helyzetnek.

„Igyekszem pozitívan hozzáállni a helyzethez. A stáb vigyáz rám, egy gyönyörű helyen vagyok, élvezem a napsütést, futok és edzek, valamint pihenek. A kiesésem után nagyon jó érzés volt beszélni a családommal, elmondták, hogy nagyon büszkék rám” – fogalmazott Alexa. A Kihívónak természetesen az Exatlon stábja mindent biztosít, és a továbbiakban is tarthatja a kapcsolatot a szeretteivel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell