Létrehozva: 2018.04.30.

Megérkezett milliók kedvence: berobban az új sorozat

Hétfõtõl, azaz mától nagysikerû sorozat költözik be az otthonunkba, amely Törökországban már sok millió nézõt ültetett a képernyõk elé.

A Sorsok útvesztője (O Hayat Benim) nem fukarkodik intrikus jelenetekkel, szerelmi szálakkal és érzelmi viharokkal.

A történet szerint megszületik Hasretnek, Yusuf úr lányának a törvénytelen gyermeke, Bahar. A gyermek édesapja, Mehmet Emir Atahan mit sem tud az egészről. A családot ért szégyen miatt Yusuf úr elveszi Bahart az édesanyjától és az egyik emberére, Ilyasra és annak családjára bízza. Messzire kell vinniük és saját lányukként kell nevelniük, cserébe sok pénzt kapnak.

Húsz évvel később folytatódik a történet, Bahar Isztambul szegénynegyedében él, mindig kedves és szorgalmas, nem úgy, mint nővére Efsun, aki sem tanulni, sem dolgozni nem akar.  Anyjuk, Nuran zsörtölődő, pénzéhes nőszemély, akinek csak édeslánya boldogulása a fontos. A jólelkű Ilyas számára Bahar kedvesebb, mint a saját lánya, ezt Nuran sokszor a szemére is veti.

Mehmet Emir időközben gazdag, családos ember lett. Cégének jogtanácsosa Ates, aki azért épült be a családba, hogy bosszút álljon a szülei haláláért, amiért szerinte Mehmet Emir a felelős. Ates első látásra beleszeret a jóravaló, szelíd Baharba, ám kapcsolatuknak több vihart kell megélnie.

Egy napon megjelenik Mehmet Emirnél Yusuf úr, aki immáron halálos beteg, és szeretne könnyíteni a lelkén. Elárulja neki, hogy annak idején született egy lánya, és megígéri neki, hogy még aznap este megismerteti vele. Ám erre már nem így kerül sor. Az agyafúrt Nuran asszony kitalálja, hogy saját lányukat, Efsunt mutassák be a gazdag családnak, aki örömmel játssza el a testvérének járó életet.

Sorsok útvesztője minden hétköznap 18.40-től a Duna TV-n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Hagyományőrző programok – Így élheted át a régmúlt húsvétjait

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell