Létrehozva: 2020.05.22.

Megható sorok, egykori exatlonos csapattársa kiállt Besenyei Bogi mellett

Bár a Kihívó számára véget ért az Exatlon, egy ország zárta őt a szívébe.

Szerda este véget ért az Exatlon Hungary versenye Besenyi Bogi számára, ám úgy tűnik, mégis győztesként távozott a műsorból. A fiatal Kihívó hatalmas rajongótábort gyűjtött közel öt hónap alatt. A nézők szerint ő volt az egyetlen a kékek közül, aki a végén is ember tudott maradni, annak ellenére, hogy mindenki hátat fordított neki a csapatából.

Bogit nagyon sok kritika érte, elsősorban Pap Dorcitól, de Derzsi Viki és Adu László sem rejtette véka alá a véleményét. A Kihívó azonban kitartott, és emelt fővel távozott a versenyből.

Egykori csapattársa, Deres Ádám a lány kiesése után egy hosszú posztban fejtette ki a véleményét az elmúlt hetekről, és arról, mit gondol a többiek viselkedéséről.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Bogit a játék egy bizonyos pontjától morális és emberi oldalakat érintve sértették folyamatosan, egyre inkább. Így küzdött tovább nap, mint nap, egészen addig, míg pszichésen és lelkileg erre képes volt. Álljunk meg egy szóra! Itt nem arról van szó, hogy ő a Bogi. Imádom ezt a lányt, DE! Számomra ez sem egy férfival, és sem egy nővel szemben nem elfogadható magatartás! Egy ember társammal szemben sem, főleg a saját társaimtól, akikkel 5 hónapot töltök el és csapatként kellene viselkedjünk!” – kezdte bejegyzésében Ádi, aki szerint egyáltalán nem normális viselkedés, hogy Bogit a többiek a háta mögött kifigurázták, sértegették és lelkileg tönkretették.

„Az Exatlon kötött szabályai miatt arra kényszerül a két fél, hogy külön de mégis együtt maradjon, hiszen nem mehet szét a csapat, semmilyen unszimpátia ellenére sem. Ha ez így is van, akkor sem beszélek így valakivel, nem figurázom ki a háta mögött, nem sértegetem, bántom miközben alszik, nem hárítok rá dolgokat, bármennyire nem tud beilleszkedni!!” – fogalmazott a Kihívó, akinek sorai nem csak a rajongókat, de Bogit is meghatotta.

„Elérzékenyülve olvasom a soraid és büszke vagyok arra, hogy ismerhetek egy ilyen fantasztikus embert, mint amilyen Te vagy!” – válaszolt Ádámnak Bogi.

Te mit gondolsz a Kihívók viselkedéséről? Igaza van Ádámnak?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell