Létrehozva: 2017.05.07.

Meglepő bejelentést tett Sebestyén Balázs

A népszerû mûsorvezetõ elköltözik otthonról - persze csak egy rövid idõre. De jó ügyet fog szolgálni.

Nevelőszülő lesz Sebestyén Balázs. A népszerű rádiós két napra beköltözik egy olyan család házába, akik nevelőszülőként több gyermeket is gondoznak.

"Gyakorló apa vagyok, a fiaimmal is rengeteget játszunk, beszélgetünk, társasozunk, és biztos vagyok benne, hogy ezekkel a gyerekekkel is jól ki fogok jönni. A kicsik őszinték, és azonnal befogadják azt, akiről érzik, hogy jó szándékkal közeledik feléjük. Nekem nem a nevelés lesz a feladatom, hiszen remek nevelőszülők vannak ott, akiknek ez a hivatása. Az én küldetésem ott kezdődik, amikor majd két nap után kiteszem a lábam abból a házból, ahová befogadnak, hogy minél több embernek elmesélhessem azt, amit tapasztaltam, hogy Magyarországon hogyan élnek ezek a külön­leges családok, és milyen emberfeletti munkát végeznek a nevelőszülők" - mondta a Borsnak Sebestyén Balázs.

Balázs azt mondja, hogy otthon, a nagyobbik, hét és fél éves fiával, Benivel nagyon so­kat beszélget, ez a különleges feladat is szóba került már köztük.

"Beni tudja, hogy olyan gyerekekkel fogok találkozni, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy az igazi szüleikkel élhessenek, de őket is olyan emberek nevelik, akiktől nem csak a létfontosságú dolgokat kapják meg, hanem rengeteg szeretetet is. Ha majd hazamegyek, elmesélem a fiúknak, mit tapasztaltam. Szülőként nagy felelősségem van, és nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeimnek is természetes legyen segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor