Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.19.

Meglepő kijelentés, ez a versenyző vette át Mórádi Zsolt helyét

Az Exatlonban átrendeződtek az erőviszonyok.

Az utóbbi napokban nem fogtak ki túl jó szériát a Bajnokok, hiszen nem csak a hétfői villajátékot, de a jutalom és az előnyjátékot elvesztették, így ma hátrányból vágnak neki a végjáték első fordulójának. Lapunknak, a pirosak oszlopos tagja, Busa Gabi árulta el, mennyire érzi a csapata Mórádi Zsolt hiányát és mennyire rendeződtek át távozása után az erőviszonyok.

 

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nehéz az, hogy itt az Exatlonban napról napra folyamatosan megtaláljuk a motivációt. Az, hogy mindössze öten maradtunk nyolc kihívóval szemben, ez még inkább arra sarkall minket, hogy nem szabad veszítenünk, és a végjátékot mindenképp meg kell nyerjük” – kezdte a Ripost-nak Gabi. A Bajnok szerint meglátszik a csapat teljesítményén, hogy Mórádi Zsolt már nincs játékban, ám szerinte ez a társait kevésbé viselte meg. Gabi azonban még mindig nehezen teszi túl magát a történteken.

„Szerintem a csapat egészét kevésbé viselte meg Zsolti távozása, mint engem, én azért még mindig érzem a hiányát és nem érzem teljesen jól magam nélküle. De a csapat megy tovább, ott nem érzem annyira, hogy az ő távozása felborított volna mindent” – árulta el Gabi, aki szerint most Dávid vette át a tízszeres kick-boksz világbajnok szerepét.

„Nálunk nem volt sosem olyan vezéregyéniség, mint a Kihívóknál például Zalán. Amikor tanácstalanok voltunk, inkább akkor volt az, hogy Zsolti magához ragadta a szót, nyilván a távozásával maradt egyfajta űr a csapatban; de valamennyire talán Dávid átvette ebben a helyét” – mondta a Bajnok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Óriási a feszültség a dollármédiában Magyar Péter miatt, kulcsemberek távoznak a HVG-től

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Menekülőre fogta Gyurcsány Ferenc, amikor a baloldali összefogás széteséséről kérdezték

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor