Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.19.

Megszólalt a döntő után Pápai Joci: egy álom vált valóra

A Dal 2017 döntõjébõl az Origo címû szám jutott ki az Eurovízióra, amelyet Pápai Joci adott elõ. Az énekes a gyõzelem után meghatottan adott interjút.

Pápai Joci A Dal honlapján megjelent videointerjúban elmondta, hogy most nem kell semmi más neki az életben, elképesztő érzés kijutni az Eurovízióra.

„Nagyon jól érzem magam, és nagyon hálás vagyok a közönségemnek. Fantasztikus érzés, (…) 31 éves álmom teljesült. Azt hiszem, egy zenész életében semmi mást nem tud elérni, mint hogy hazáját képviselje egy világ előtt. Nem kell semmi más nekem az életben” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy Kijevben is ki akar tenni magáért. „A magyarságra nagyon nagy hangsúlyt szeretnék fektetni, ismerjenek meg és a zenei világunkat, a zene ízlésünket, a hagyományainkat. Ez az elsődleges szempont most nekem."

Pápai Joci a showműsor után, a Dal – Kulissza című műsorban hatalmas áttörésnek nevezte a győzelmét.

Hittem a dalomban, életem legfontosabb dala volt ez

– mondta.

Most már csak az Eurovíziót kell megvárni, hogy izgulhassunk érte!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor