Létrehozva: 2021.01.22.

Mi lesz most? Bajban vannak a Kihívók az Exatlonban

Úgy tűnik, a kékek nem találták meg a héten a számításukat, ugyanis a végjátékot is elbukták, így két társuk párbajra kényszerül.

Úgy tűnik, a Kihívóknak nincs szerencséjük a héten az Exatlonban, ugyanis csütörtökön a végjátékot is elveszítették, így biztossá vált, hogy két társuknak meg kell küzdenie a bennmaradásért. Mivel a leggyengébb statisztikája Török Líviának van, így ő biztos résztvevője a párbajnak, ellenfelét pedig Herczeg-Kis Bálint fogja megnevezni.

Lívinek ez már a második alkalom, hogy a kiesés szélére került, és bár tudja, hogy nehéz feladat vár rá, mindent megtesz a továbbjutásért.

Fotó: TV2

„Így, hogy másodjára kell párbajoznom, úgy gondolom, némi előnnyel indulok, bárki is lesz majd az ellenfelem, hiszen én már tudom, hogy milyen érzés ott állni és az életemért futni. Ilyen szempontból már nincs bennem annyi félelem, mint első alkalommal, mert megtapasztaltam, milyen ez. Nem félek tőle, inkább csak sajnálom, hogy így alakult” - kezdte lapunknak Lívi, aki elsősorban fejben készül a párbajra, ugyanis nem az ellenfelére, hanem a saját teljesítményére szeretne koncentrálni.

„Mentálisan próbálok nyugodt maradni, nem szeretném túlizgulni, rendezem a gondolataimat, erősítem magamban azt az érzést, hogy képes vagyok rá. Csak magamra koncentrálok, nem arra, hogy ki ellen kell majd kiállnom. Mindkét lány nagyon erős, így ez is kicsit doppingként hat rám” - fogalmazott a Kihívó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor