Létrehozva: 2020.04.17.

Nehéz helyzetbe került az Exatlon sztárja, fontos döntést kell meghoznia

Besenyei Bogi fogja kiválasztani Herceg Alex párbajellenfelét.

Mivel a Bajnokok szoros küzdelemben, 10:8-ra megnyerték a végjátékot, egyértelművé vált, hogy ezúttal a Kihívók két játékosának kell rajthoz állnia a párbajban. Az újonnan érkezett Alex a leggyengébb statisztikával automatikusan került a kiesés szélére, ellenfeléről pedig Bogi fog dönteni. A Kihívó azonban nincs könnyű helyzetben.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Szerintem ez az eddigi legnehezebb döntés, amit meg kell hoznom. Beszéltem a csapattal és külön Ádival is. A csapat egyértelműen azt szeretné, hogy Ádi menjen párbajozni és ő maga is erről győzködött. Én nagyon féltem őt ettől a párbajtól. Félek a döntésemtől!” – kezdte a Ripost-nak Bogi, aki különösen nehéz helyzetbe került, hiszen ha a csapat véleményére hallgat, veszélybe sodorhatja egyetlen támaszát. A Kihívó dolgát az sem könnyíti meg, hogy Ádi is saját magát küldené párbajozni.

Bánt, hogy Alexnek ilyen hamar át kell élni ezt a szituációt, és nem adatik meg neki az a lehetőség, hogy igazán felkészülhessen egy párbajra. Én szeretnék menni párbajozni, ezt egyértelműen elmondtam Boginak is, hogy ő ne hezitáljon. Neki dolga van itt a csapatban, tőlem függetlenül is„ - fogalmazott Ádi. Az, hogy Bogi kit választ Alex ellenfelének, kiderül ma este, az Exatlon Hungary műsorából, amit közkívánatra ezentúl 19:30-tól láthatnak a nézők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

mandiner.hu

Olaszországban Meloniék engedélyezik, hogy az életpárti aktivisták bemenjenek az abortuszklinikákra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor