Létrehozva: 2019.04.16.

Nekiestek Tóth Gabinak Majka rajongói, kegyetlenül alázzák

Tóth Gabi és Majka duettjével a sportolást szerette volna népszerûsíteni, ám heves reakciókat váltottak ki.

Régi vágya teljesült Majkának azzal, hogy Tóth Gabival dolgozhatott, noha úgy tűnik, örömében nem minden rajongója osztozik. Mindkét előadó több mint tizenöt évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, azóta pedig Majka és Gabi sikert sikerre halmoz. Külön-külön uralták már a toplistákat, közönségdíjakat nyertek és számos szakmai elismerést is bezsebeltek. Nem csoda, hogy óriási érdeklődés előzte meg az első közös számukat, a #BudapestDal2019 pályázatára készült Mi éltünk című nótát.

Majka a dal felvételekor el­mondta, örömmel várta a közös munkát Gabival, mert régóta figyeli a munkásságát, és feltűnően sok közös vonást fedezett fel vele. Például, hogy mind a ketten megosztó személyiségek. A rapper ebben nem tévedett: alighogy megjelent a duettjük, a hozzászólók ízekre szedték.

„Gabinak nem bírom a hangját. Egyszerűen irritál” – írta az első megmondóember, akinek igen sokan osztották a véleményét. „Engem irritál a vernyákolása, ráadásul nem is szavaztam.”; „Dettó! Majka oké, de Gabitól a hideg ráz.”; „Rád szavaztam, a Gabi nélküli részekre. Azok miatt a részek miatt, ahol valóban te csillansz meg” – olvasható a temérdek negatív hozzászólás között.

De nemcsak Gabi kapcsán alakult ki egyetértés, sokan osztották azt a véleményt is, miszerint zenésztársával, Kollányi Zsuzsival jobban járt volna Majka.
„Na jó, inkább nem írok semmit! Tudod, Kollányi Zsuzsi, na legközelebb inkább vele!”; „Gabi!? Ne! Kollányi cukipofa Zsuzsi.”; „Nem Tóth Gabit és Király Viktort, Horváth Tamást kéne felkarolni egy-egy nótára, tudom, Majka szerint sablonos ugyanazokkal az emberekkel összeállni, de azt kéne folytatnia, ami bevált eddig, Kollányi Zsuzsival, Curtisszel és Pápai Jocival!” – jegyezte meg a sokadik kommentelő.

Majka zenésztársa, a sokat emlegetett Kollányi Zsuzsi megérti Majka döntését.

„Nem értem a felháborodást, mert Peti eddig is sok más előadóval dolgozott rajtam kívül, de természetesen kedves tőlük, hogy hiányolnak. Szívesen duetteztem volna Petivel ezúttal is, de ehhez a számhoz, gondolom, más hangkarakterre volt szüksége, mint az enyém. Nincs ezzel baj” - mondta az énekesnő a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

mandiner.hu

Bejelentette az ukrán miniszterelnök: Lengyelországgal közös fegyvergyárak létesítését tervezik

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell