Létrehozva: 2020.08.10.

Nem hiszed el, melyik magyar színész bújt Puskás Ferenc bőrébe

Augusztus 20-án debütál a Puskás, a musical című előadás.

Nagyszabású musical darabbal emlékeznek meg a világ legjobb magyar focistájáról, Puskás Ferencről. A produkciót Szente Vajk rendezte, a főszerepben pedig Veréb Tamást láthatják a nézők augusztus 20-án 15 és 19 órakor az Erkel Színházban. A pandémiás helyzetben természetesen az egészségügyi dolgozókról sem feledkeztek meg, ők a főpróbát regisztráció után ingyenesen tekinthetik meg.

„Puskás Ferenc és az aranycsapat története végigkísérte az életemet, amit az én drága nagypapámnak köszönhetek. Így hát mi mást tudna csinálni az ember, ha alkotásra adja a fejét, mint egy mélyen gyökerező történetet dolgoz fel. Ilyen Puskás Ferenc, az ő élete, és annak a korszaknak a világa. Szerencsére ezúttal is a legjobb kreatív csapattal dolgozhattam. Rengeteg munkaóra van mögöttünk, de nagyon várjuk a bemutatót” – fogalmazott Szente Vajk.

A nézők Puskás és az aranycsapat legemlékezetesebb pillanatait élhetik át újra. Többek között ilyen az 1952-es helsinki olimpia, vagy a Wembley Stadionban lezajlott legendás 6:3-as mérkőzés, de az alkotók 1954-es elvesztett világbajnoki döntőről sem feledkeztek meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Interjú a magyar bringással, aki áttekert Dél-Amerikán és gyönyörő videót is készített róla

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell