Létrehozva: 2020.09.29.

Raktárkoncert: Vastag Tamás elsőként oltatná be magát a vírus ellen – Videó

Vastag Tamás borzalmas dolgokat látott, mikor egy kórház fertőző osztályán önkénteskedett. Az énekest annyira megrémisztette a betegség, hogy elsőként szeretné beoltani magát koronavírus ellen!

A Vastag testvérek számára sem volt könnyű az elmúlt időszak! Csabáék igyekeztek minél hasznosabban eltölteni a szabadidejüket, ám a színpadot semmi sem tudta pótolni számukra. Tamás többek között ezért is döntött úgy, hogy egy kórház fertőző osztályán vállal önkéntes munkát, hogy minél több emberen tudjon segíteni.

Fotó: Keller Mátyás, Ripost

„Utólag ki merem jelenteni, hogy nehezen viseltem ezt a karantén időszakot, leginkább azért, mert haszontalannak éreztem magam a társadalom szempontjából. Nem volt munkám, és most nem csak a zenélésre gondolok. Ezért is vállaltam az önkénteskedést a kórházakban. A fertőző osztályon dolgoztam, teszteket és védőruhákat vittem. Ezt lehet most is fogom folytatni” - árulta el lapunknak Tamás, aki két hónapon keresztül dolgozott fertőző betegek között. Az énekest rendszeresen tesztelték, a maszkját pedig semmilyen esetben sem vehette le.

„Én annyi rossz dolgot láttam a kórházban, hogy ha meglesz vakcina, elsőként oltatom be magam” – tette hozzá Tomi.

Testvére, Csaba is bevallotta, számára sem volt könnyű a karantén, azonban próbálta hasznosan eltölteni a hirtelen felszabadult idejét. Ám egy sérülés közbeszólt...

„A zenekar szempontjából a dalok írására fordítottuk az időnk nagy részét. Készültek videóklipek is, amelyekből egy már megjelent, a másik pedig hamarosan debütál. Emellett sporttal próbáltam lefoglalni magam, amit az otthoni keretek között oldottam meg: felerősítettem egy fűtéscsövet a plafonra. Ám, a karantén első napján meghúztam a vállamat, amelyből egy makacs sérülés lett, úgyhogy a nagy edzésből nem lett semmi” – árulta el mosolyogva Csaba.

Otthoni koncertélmény Charlie, Hobo, Tóth Gabi, Tóth Vera, a Hooligans és Pápai Joci – néhány sztár a Raktárkoncert fellépőiből, akiknek a koncertjét szeptember 21-étől láthatjuk az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában. A különleges eseménysorozat kulisszái mögé a Lounge Group ügynökség enged bepillantást a felvételeken készült fotók, videók és exkluzív, élő bejelentkezések megosztásával. Az ügynökség korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország rád vár! kampányában bizonyította rátermettségét a komplex megoldásokat nyújtó influenszer-együttműködésekkel. A projekt besöpört egy nemzetközi arany fokozatú díjat is az International Tourism Film-, Print-, Multimedia Award zsűrijének elismeréseként. A Lounge Group a szakmában megszerzett sokrétű tapasztalatával most a koncertsorozat rendezvényeinek szervezését, technikai megvalósulását és a kezdeményezés ismertségének növelését támogatja, hogy minél többen nézzék majd a közel 200 fellépőt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor