Létrehozva: 2020.06.21.

Rendhagyó koncertre készül Csepregi Éva

A Neoton Família dívája hónapok óta nem állt színpadra, ezért egy különleges ötlettel rukkolt elő.

Csepregi Évának a koronavírus-járvány miatt egy időre búcsút kellett intenie a koncertezésnek, azonban most mégis megtalálta a módját, hogyan térhetne vissza a színpadra: zenekarával együtt egy közönség nélküli fellépést szerveznek!

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Ez idáig 55 fellépésünk maradt el... Már nagyon hiányzik a közönségünk, de türelemmel várunk, és reméljük, hogy augusztustól újra együtt énekelhetünk majd a koncertjeinken. Viszont amíg erre nincs lehetőség, kitaláltuk, hogy tartunk egy közönség nélküli koncertet” – kezdte a Ripost-nak az énekesnő, aki alig várja már a szokatlan fellépést. Mint kiderült, nem az lesz az egyetlen újdonság, hogy rajongók nélkül énekelnek majd Éváék.

„Biztosan nagyon furcsa lesz közönség nélkül. Éppen ezért úgy tervezzük, hogy nem a színpadon fogunk zenélni, hanem a nézőtéren. Természetesen erről felvétel is készül majd, és visszanézhetik a rajongók egy telefonos alkalmazáson keresztül” – árulta el Éva, aki emellett az októberi Aréna koncertjükre is gőzerővel készül.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői