Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.30.

Õrjöngenek a rajongók, a pénzüket követelik a Spice Girls koncert után

Éveket vártak a kilencvenes évek legendás lánycsapatának visszatérésére, de hatalmasat csalódtak a rajongók. Immár másodszor.

A nemrégiben visszatért Spice Girls rajongói magukból kikelve őrjöngenek az interneten, mert a hétfő esti, cardiffi fellépés szerintük minősíthetetlenül rossz volt. A rajongók Twitteren a jegyük árának visszatérítését követelik.

Néhányan ugyan dicsérő szavakat írtak a tagokról, a 43 éves Emma Buntonról, a 46 éves Geri Hornerről, a 43 éves Melanie Brownról és a 45 éves Mel C-ről. Szerintük „elképesztő” és „varázslatos” koncertet adtak, míg az elégedetlenkedők szerint „nedvesek” voltak a körülmények és „szörnyű” volt a hangosítás is. Többen kisétáltak a koncert közepén, mert semmit nem értettek a szövegből és „bénának” érezték az egészet. Sőt, volt olyan is, aki szerint egy „régi flip flop” papucs is jobb hangokat ad ki, mint az énekesnők mikrofonja.

A lánybanda hét év óta először lépett fel pénteken, a visszatérés a dublini Croke Parkban volt, ami szintén vegyes érzelmeket váltott ki a közönségből.

A rajongók akkor is a közösségi médiában adtak hangot nemtetszésüknek. Scary Spice erre reagált is, azt ígérte, hogy a hangzáson a következő koncerteken javítani fognak.

Victoria Beckham nem csatlakozott a Spice Girls turnéjához, ezért a banda négyesben lép fel a 13 állomáson. Az utolsó koncertet Londonban, június 15-én adják - írja a Daily Mail.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor