Létrehozva: 2020.02.04.

Rosszul lett a forgatáson a TV2 sztárja, rohantak vele a kórházba

Nem ez volt az első eset, hogy Besenyei Boglárka rosszul lett.

Csúnyán ráijesztett a csapatára a hétfői villajátékon Besenyei Boglárka! A fiatal Kihívó még a ceremónia alatt lett rosszul, szédülni kezdett, és ájulás közeli állapotba került. Szerencsére a társainak egyből feltűnt, hogy valami baj van, és azonnal figyelmeztették Palik Lászlót, aki rögtön félbeszakította a forgatást, és orvost hívott Bogihoz.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„A ceremónia előtt már rosszul éreztem magam, gyomorfájással és hányingerrel keltem. Igazság szerint ezt már előző este is éreztem. A ceremónián pedig ájulás közeli állapotba kerültem, teljesen beszűkült a figyelmem, alig hallottam a hangokat... Szerencsére Zalán figyelmeztette Lacit, hogy rosszul vagyok, Dorci pedig lekísért a pályáról” – kezdte a Ripost-nak Bogi, akit azonnal kórházba szállítottak, és ellátták az orvosok. A Kihívó úgy érzi, a szervezete még mindig nem szokott hozzá a kinti körülményekhez.

„A klinikán az orvosok elláttak, kaptam gyógyszereket, utána egyből jobban érzetem magam. A kórházban is csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb visszaérjek a többiekhez, és tudjak pontot szerezni a csapatnak” – árulta el a Kihívó, aki a második körben már vissza is térhetett a csapattársaihoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell