Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.09.

Schmuck Andor a koronavírus miatt vágott bele élete kalandjába

Schmuck Andor nagyon nem az a karakter, akit el tudunk képzelni egy farmon, amint állatokat gondoz, vagy éppen ingujját felgyűrve arat. A TV2-nél valaki mégis elképzelte.

Schmuck Andor biztosan nemet mondott volna a TV2 felkérésére, ha nincs a koronavírus-világjárvány. A Covid azonban ráébresztette, hogy az élet túl rövid és kiszámíthatatlan ahhoz, hogy megtagadja magától a kalandokat és a kihívásokat. Így végül idén nyáron ő is beköltözött a Farm VIP 2 helyszínére.

Schmuck Andor egy számára teljesen ismeretlen világba csöppent (Fotó: Ripost)

Andorral a november 22-én induló műsor sajtótájékoztatóján beszélgettünk döntése hátteréről. „A koronavírus megtanított arra, hogy a jövő kiszámíthatatlan, ezért szeretni kell mindent, ami szembejön velünk. Ez volt az egyik oka annak, hogy igent mondtam. Egyszerűen csak eldöntöttem, hogy nem keresek indokot, vagy inkább ürügyet arra, hogy kihagyjak egy kalandot, ami kínálkozik” - mondta a híresség, aki persze egyúttal arra is megragadta az alkalmat, hogy segítse a nyugdíjasokat, akikért hosszú évek óta rengeteget tesz. A szerződésébe beletetetett egy pontot, aminek köszönhetően ezerötszáz szépkorut vihetett el a Csillebérci Szabadtéri Színpadra.

Fotó: Ripost

A népszerű közéleti szereplő persze tisztában volt vele, hogy a Farm VIP 2-ben nem ő lesz az, aki megváltja a világot. „Számomra Farm VIP egy lehetőség volt arra, hogy elmerüljek kicsit egy számomra teljesen ismeretlen világban. Nagyon pesti ember vagyok, így a legtöbb tapasztalatom a földel annyi, hogy cserépben van és virág, vagy ez-meg az nő benne” - nevetett Andor, aki persze azt nem árulhatta el, meddig maradt bent a TV2 celebreality-jében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Újra akcióba lendülnek a Google Utcakép autói

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor