Létrehozva: 2016.02.02.

Sebestyén Balázs üzleti vállalkozásba kezd, a maga főnöke lesz!

Új szerepben próbálhatja ki magát a mûsorvezetõ. Producerkedni fog, mégpedig saját mûsorát gyártja majd. Igazi nagyágyút szorít ki.

Igazi nagyágyút üt ki a nyeregből Sebestyén Balázs.

A népszerű rádiós és tévés  többek között műsorvezetője az RTL Klubbon futó Gyertek át szombat este című műsornak is.  Egy füles szerint rövidesen már nemcsak vezeti, hanem gyártja is a vetélkedőt.

A Bors információja szerint Kovács Kristóf eddigi producer munkáját megköszönték,  helyét maga Sebestyén veszi át.

Most még mi gyártjuk a műsort, igaz, rövid távú szerződésem van, a jogok pedig az RTL Klubnál vannak, így bármi előfordulhat

- mondta a Borsnak Kovács Kristóf neves producer, aki korábban Fábry Sándor és Szulák Andrea műsorait is készítette.

A sztárvilágban nem ritka, hogy a műsorvezetők önmaguk show-ját gyártják, például már Fábry Sándor is a maga ura.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell