Létrehozva: 2021.09.08.

Stohl András drámája: Úgy éreztem, kuka az egész!

Komoly felismerés volt Stohl András számára, hogy már nem bírja úgy a tempót, ahogyan azt önmagáról hitte. Megfordult a fejében, hogy feladja.

Szerző Buster

Stohl András eljutott teljesítőképessége határáig, majd át is lépte azt a Totem keddi adásában, amikor is erőltetett tempóban, leginkább futva kellett teljesíteni egy kihívást.

Fotó: TV2

A Farkasok csapatát erősítő színész csak óriási küzdelem árán tudta legyőzni a nem hétköznapi terepviszonyokat, amiről a TV2 kalandreality-jének háttérműsorában őszintén mesélt.

„Borzalmasan kemény volt! Egyfelől nehéz volt azzal szembesülni, mennyire nincs állóképességem. Hiába nyomsz ki te száz kilót fekve, az semmi ahhoz képest, amikor el kell kezdened futni egy domboldalon felfelé. Közben látod, hogy a többiek bírják és dolgozik az egód, mert azt hiszed, hogy te még harminc éves vagy és menned kell ugyanúgy. Rettenetes volt szembesülni azzal, hogy ötvennégy éves vagyok és ez már nem az én versenyem! Őszintén megijedtem! Megfordult a fejemben, hogy jelentkezni fogok és elmondom, hogy én nem tudom segíteni a csapatot. Úgy éreztem, hogy kuka az egész” - magyarázta a Totem háttérműsorában Stohl András.

Kemény nap volt.

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell