Létrehozva: 2020.04.28.

Most kaptuk a szomorú hírt: ma reggel elhunyt a Família Kft. szeretett operatőre

Hosszú betegség után elhunyt Szalai András operatőr.

Szomorú hírt közölt a Facebookon a Színház- és Filmművészeti Egyetem: kedd délelőtt elhunyt Szalai András operatőr.

Az egyetem közleménye szerint az Angyalbőrben és a Família Kft. operatőre hosszú évek óta küzdött a betegséggel, „panasz és zokszó nélkül, mindig derűt és jókedvet sugárzóan.”

„Kevés emberről lehet leírni, hogy közszeretetnek örvend. Ő ilyen volt. Élet- és emberszeretetét, humánumát barátként, tanárként, tanítványként, munkatársként is becsültük. Egy szelíd szem, egy tekintet most bezárult. Egy kamerából kifutott a film. Ez a szemlélet, ez a szeretet, ahogy ő látta a világot, nagyon hiányzik majd. Miként ő is” – írták.

Szalai András 1945. május 27-én született Budapesten, 1960 és 1965 között a fővárosi Madách Imre Gimnázium diákja, 1966 és 1967 között fényképész tanuló volt.

A Színház és Filmművészeti Főiskola film- és tévéoperatőri szakának 1970 és 1974 között volt hallgatója. 1968 és 1970 között a Magyar Televízió külsős segédoperatőre, 1974 óta operatőre, 1982-től filmoperatőr is. 1987 óta a Magyar Televízió főoperatőre. A Magyar Táncművészeti Főiskolán 2002 óta tanít. 2006 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Játékfilmjei között van a Hatásvadászok (1982), a Képvadászok (1985), az Ismeretlen ismerős (1989), az Iskolakerülők (1989), a Bolse vita (1995), a Vademberek (2001) és az 56 csepp vér (2007).

Televízióműsorai között számos kulturális műsor (Stúdió, Kettesben, Miénk a kép, Galéria, Magyar Magic – a magyar kulturális évadról Londonból), közéleti műsor (Ablak) és szórakoztató műsor, show, sorozat és színházi közvetítés is megtalálható.

Kitüntetései között van az Arany Prága-díj, a Balázs Béla-díjat 1987-ben kapta meg, 2007-ben kiváló művész címmel ismerték el munkáját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Mutatjuk, mennyi idő alatt gyűjtötte össze a Fidesz–KDNP a szükséges aláírásokat

ripost.hu

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor