Létrehozva: 2019.02.20.

Szívszorító interjút adott az ATV-től távozó Jaksity Kata, ez vár rá

A mûsorvezetõ szerdán tudta meg, hogy tizenegy év után búcsúznia kell a képernyõtõl, most elmondta, hogyan tovább.

Váratlanul érte Jaksity Katát a kirúgása, de igyekszik feldolgozni a történteket és minél előbb új alapokra helyezni az életét. A csatorna szerda délelőtt közleményben tudatta a döntést.

Az ACNews sikeresen elérte Katát, aki őszintén beszélt az érzéseiről.

"Tizenegy évet voltam itt, hálával a szívemben távozom a csatornától, hiszen sok klassz feladatom volt. Itt valósítottam meg az álmomat, Afrikában és Ázsiában készítettem riportokat, amikkel aztán filmes fesztiválon vehettem részt és Cambridge-be is meghívtak" - mondta el az AcNewsnak a műsorvezető, akinek egyedülálló anyaként most nincs könnyű dolga. 

"Hirtelen ért a döntés, de ez egy ilyen szakma, erre a bizonytalanságra mindig fel kell készülni. Ami nehézséget okoz és érzékenyen érint, hogy most ki kell találnom, hogyan tovább, hiszen itt maradtam egyedül három gyerekkel. 

Én energiát már nem fektetek abba, hogy újabb televíziós munkát találjak, van ötletem tévén kívül is.

Két éve érlelődik bennem valami, amire most lesz kapacitásom. Új feladatokat keresek, amivel új energiák találnak majd meg. Nem élem meg drámaian a történteket, az eddigi munkám kényelmes volt, most újra meg kell mozgatnom a bennem lévő erőket" - mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor