Létrehozva: 2019.07.23.

Szomorú bejelentés, többé nem lép színpadra a magyar humorista

Befejezte pályafutását, és mint mondta, szeretne még nyugalomban élni egy kicsit ezen a világon.

A legendás humorista, Markos György 73. születésnapján beszélt arról, hogy eldöntötte: befejezi pályafutását. Nehezen szánta rá magát, végül édesapja, a néhai Alfonzó egykori tanácsa győzte meg."Nagyon örülök, hogy megélhettem ezt a kort, de ilyenkor már minden nap ajándék. Nálunk sosem volt divat a szülinapozás felfújása, hogy azt gondoljuk: nekünk minden jár. Maximum a pofád jár, felelte erre mindig az édesapám, Al­fonzó. Amikor ajándékot kapott tőlem, azt mondta: költsd inkább magadra, Gyuri fiam! Nem volt benne álszerénység, ő tényleg így élt. Én is hasonló vagyok: jólesik, ha gondolnak rám, de nem vagyok sem államfő, sem király, nincs mit ünnepelni, hiszen egyik nap olyan, mint a másik" – mesélte a Borsnak Markos György.

A Markos-Nádas duó tagja három alkalommal született újjá saját elmondása szerint. Évekkel ezelőtt ennyi alkalommal jött ki az intenzív osztályról, ahol sztrókkal és szívinfarktussal is kezelték a kétezres évek első felében. A súlyos betegségek után mintha kicserélték volna a nevettetőt, több mint negyven kilót fogyott, és ezt igyekszik tartani is.

"A hülye rendszertelen élet, idegesség okozta majdnem a halálomat. Azt hittem, annyira fontos vagyok, hogy állandóan rohantam és hajtottam magam. De az intenzíven rájöttem, hogy Isten kezében vagyok és a nézőtéren lévő sok mosolygó arc eltűnik. A saját karosszériámat kellett kikalapálnom és felhagyni a túlzabálással, remélem, most minden kerek" - mondta Markos, aki igen szomorú, ám érthető kijelentést tett.

"Terveim még vannak, szeretnék még nyugalomban élni egy kicsit ezen a világon. Nem is tudom, mikor álltam utoljára színpadon. Volt egy pont, amikor azt mondtam: ha valaki eléri az olimpiát, 45 évesen nem megy vissza összeveretni magát a szorítóba. Édesapám nagyon kemény iskola volt nekem, azt mondta: Nehogy azt hidd, te vagy a csúcs, hidd el, jön kétszáz jobb. Most ezt érzem és okosabb, ha továbbra is a visszavonulás mellett maradok" - mondta Markos György.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese