Létrehozva: 2020.03.06.

Teljesen megújult a közkedvelt csatorna: Ezek az új műsorok

Az Ozone TV három vadonatúj műsort tűzött a képernyőjére.

Teljesen megújult arculattal indul újra az Ozone TV, Magyarország egyetlen „zöld csatornája”. A Ripost-nak Ruff Zoltán vezérigazgató beszélt a legfontosabb részletekről.

Fotó: Ozone TV

„Megújult arculattal és tartalommal indítottuk el az Ozone Tv-t, Magyarország egyetlen „zöld csatornáját”. A nézők által megszokott régi műsorok is új köntösbe öltöztek. Aktualizáltuk, naprakészebbé szerkesztettük az Ozone Televízió egyik közkedvelt műsorát is az Egyenlítőt. Ez egy kimondottan ismeretterjesztő, környezetvédelmi magazin, friss hírekkel, tudományos igényű magyarázatokkal, mondhatni válaszokkal. Hetente egy adásban pedig olyan témákban kezdeményez vitát és ezáltal párbeszédet, ami meghatározó a társadalom, az emberiség jelene és jövője szempontjából. A klímaváltozástól a környezetvédelemig, vagy éppen a természeti katasztrófákig igyekszünk mindent megmutatni a mindennapok híreiből” – mondta el a Ripost-nak Ruff Zoltán vezérigazgató, aki hozzátette, három vadiúj műsor is képernyőre kerül.

Ozone Univerzum

„Az első és egyetlen olyan saját gyártású dokumentumfilm-sorozat Magyarországon, amely a világ jelenleg legdinamikusabban működő ágazatával, az űrkutatással foglalkozik. Prioritásként kezelve a hazai kezdeményezéseket, eredményeket ezen a területen. A téma szakértői és kutatói segítik kollégáinkat egy naprakész, aktuális és sok tekintetben unikális műsor elkészítésében.”

Titokzatos Magyarország

„Olyan ismeretlen helyekre kalauzolja el a nézőket, amely valamilyen titkot, érdekességet rejt. Egyszóval, hazánk felfedezetlen kincsei kerülnek napvilágra., mint például: titkos repülőgépgyár Budapest alatt, szellemjárta kastély a Balatonnál.”

Ozone utazás

„A világ országait, városait, tájait mutatja be, mégpedig a műsorvezető-szerkesztő saját nézőpontjából és szemszögéből. Egyedi stílus, humor és történelmi, történeti hitelesség egyaránt jellemzi.”

Az Ozone Univerzum műsorvezetője Rideg Richárd, az Ozone utazás és a Titokzatos Magyarország házigazdája pedig Bárány Róbert lett.

Fotó: Ozone TV

„Egy fiatalos, lendületes és modern, a mai kor kihívásainak mindenben megfelelő televíziót hoztunk létre. Garancia erre a csatorna két ismert arca: Bárány Róbert és Rideg Richárd. Az Ozone Univerzum Rideg Richárd, az Ozone utazás és a Titokozatos Magyarország pedig Bárány Róbert tolmácsolásában kerül majd képernyőre. Az Egyenlítőt pedig közösen vezetik. Fiatalosan laza, lendületes és olykor tabukat nem tisztelő stílusuk mellett, egyéni látásmód, sajátos nézőpont jellemzi karakterüket és műsoraikat is” – tette hozzá Ruff Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor