Létrehozva: 2016.11.06.

Titkos esélyes törheti meg a Sztárban sztár-átkot

De azért az meglepõ lenne, ha idén sikerülne megtörni a szokást.

Bár Nagy Adri és Muri Enikő is még küzdenek azért, hogy finalisták lehessenek a TV2 szuperprodukciójában, a Sztárban sztárban, egyelőre minden jel arra mutat, hogy az előző három évadhoz hasonlóan idén is férfi fogja nyerni a versenyt. 

2013-ban Bereczki Zoltán, 2014-ben Pál Dénes, tavaly pedig Gáspár Laci állhatott az átváltozós énekműsor dobogójának legfelső fokára, és sokáig úgy tűnt, a nézők gondoskodnak arról, hogy ez idén se legyen másként. A műsorral foglalkozó internetes fórumokon egytől-egyig Kocsis Tibor vagy Veréb Tamás győzelmét kívánták a hozzászólók, a véghajrában viszont valami megváltozott. 

Nagy Adrit egyre többen emlegetik titkos esélyesként a győzelemre, sőt, még Muri Enikőt sem támogatják annyian annak ellenére, hogy az énekesnőnek kétszer akkora rajongói tábora van a Facebookon, mint a Jóban Rosszban színésznőjének.

Kétségtelen, hogy Adri az elmúlt hetekben minden alkalommal elkápráztatta a közönséget. Bangó Margitként ugyanakkora sikert aratott, mint Sebestyén Mártaként vagy akár Ricky Martinként. 

A szívtipró Veréb Tamás és Kocsis Tibor azonban elképesztő népszerűségnek örvendenek a rajongó hölgyek körében, akik minden követ képesek megmozgatni a kedvenceikért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell