Létrehozva: 2020.01.24.

Török premiersorozattal indítja az új évet az Izaura TV

Romantikából az új évben sem lesz hiány, hiszen az Izaura TV januárban is érzelmekkel, intrikával és drámával gazdagított kínálattal várja a sorozatok rabjait. Országos premierként debütál Az idő sodrásában című török újdonság, míg a Rózsák harca című sorozat Toszkánába kalauzolja majd a műfaj kedvelőit. Emellett olyan klasszikusok is garantálják a hétköznap esti kikapcsolódást, mint az Esmeralda vagy a csatornapremierként érkező retro kedvenc, a Maria.

Január 27-én 20 órától ismét egy országos tévépremierrel örvendezteti meg a romantika szerelmeseit az Izaura TV.

Az idő sodrásában című török sikersorozat igaz történeten alapul, és feltűnik benne többek között a közönségkedvenc Erkan Petekkaya is, aki a Megtört szívek epizódjaiból már ismerős lehet a hazai rajongóknak is.

Fotó: TV2/Izaura TV

Az Erkan megformálta Ali, és felesége, Cemile négygyermekes szülőkként élik mindennapjaikat, ám váratlan fordulatok bolygatják meg addigi életüket.

Egy olasz dráma is színesíti majd a kínálatot, hiszen minden hétköznap 21 órától érkezik a Rózsák harca, amelyben Luca Monforte megölésének rejtélyes körülményei köré épül a történet. A gazdag borászbirtokon az irigylésre méltó látszat mögött összeesküvések és súlyos titkok lapulnak. Monforte fiának szerelmét, Aurora Tavianit gyanúsítják a gyilkossággal, a lány azonban elszántan küzd mindazok ellen, akik összeesküvést szőttek ellene és bebörtönözték. Kérdés, hogy a vagyonért és a szeretett nőért vívott harcból végül ki kerül ki győztesként.

Az Esmeraldat idén már 19:00-tól követhetik a nézők, de a mexikói sikersorozatok szívtiprójával, Fernando Colungaval 22:05-től is találkozhatnak a rajongók, hiszen visszatér egy újabb retro kedvenc, a Maria.

A Thalía által megformált árva, Maria, akit Don Fernando vesz gyámság alá, ezzel újabb és újabb családi viszályokat szítva. Különösen azzal a fordulattal fokozódnak az ellentétek, amikor a fiatal szépség közelebb kerül mostohaapja fiához, Luis Fernandohoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

mandiner.hu

Szalai Zoltán a NatCon-botrányról: Ez egy rendszerszintű jelenség (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor