Létrehozva: 2020.04.15.

Újabb balhé? Fokozódik a feszültség a Kihívók között

Pap Dorciék nem tudják elviselni az új játékosokat. Szerintük itt csak Zalán tudna rendet tenni.

Úgy tűnik, nem csillapodik a feszültség a Kihívók között az új játékosok miatt. Pap Dorciék főként a két lány viselkedését nehezményezik, miszerint mindenbe beleszólnak, és nem alkalmazkodnak azokhoz a versenyzőkhöz, akik már a kezdetek óta itt vannak. Szerintük ezen a helyzeten csak Zalán segíthetne, ám ő most a kórházban lábadozik.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nagyon remélem, ha Zalán visszajön, akkor a kezébe veszi az irányítást és az élére áll a csapatnak. Kíváncsian várom, hogy neki mi lesz a véleménye” – kezdte Dorci, majd csapattársa, Derzsi Viki vette át tőle a szót. A Kihívó szerint az a baj, hogy a régi játékosoknak kell alkalmazkodnia az újakhoz.

„Talán a legnagyobb baj, az új játékosokkal, hogy nem ők alkalmazkodnak hozzánk, hanem fordítva. Szerintem ez ebben az esetben nem túl jó” – fogalmazott Viki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető