Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.06.

Visszaült az iskolapadba Tina és Emilio

A páros ezúttal egy iskolai Mikulás-ünnepségen járt, ahol felelevenítették saját iskolás éveiket.

Mikulás-jelmezben köszöntötte az iskolásokat Emilio, aki nemcsak ajándékot vitt a diákoknak, de a mézeskalács díszítésből is kivette a részét. A házaspár nagyon jól érezte magát a látogatáson, nosztalgikus hangulatban ültek újra iskolapadba.

Fotó: Sláger TV / Drága családom!

„Kicsit aggódtam, hogy egyáltalán beleférek-e ezekbe a pici padokba, de azért csak belepréseltem magam. Mikor kisiskolás voltam, mindig arra vágytam, hogy felnőtt legyek. Most viszont, inkább lennék néha újra gyerek”- kezdte a Drága családom forgatásán Tina, majd hozzátette: van egy dolog, ami miatt nem szívesen emlékszik vissza a diákéveire.

„Vivi most másodikos, sokat tanulunk együtt és szégyen vagy sem, volt, hogy egy-egy matekpéldán el kellett gondolkodnom, mert nem ment csípőből. Olyan könnyű azt mondani a gyereknek, hogy csináld meg, de amikor felnőtt fejjel ott ül fölötte az ember, akkor bizony van olyan, hogy kell pár perc mire rájössz, hogy is van ez” – mondta az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor