Létrehozva: 2019.10.09.

Ezt bevállalta: Plasztikai sebésznél fiatalodott a magyar színész

Az újjászületett Vidám Színpad művészeti vezetője rengeteget fogyott, megszépült a mosolya és egy hajbeültetésnek is alávetette magát.

Nagyot néztek azok, akik néhány napja a Fábry Sándor műsorában látták Straub Dezsőt, aki mintha legalább egy évtizedet fiatalodott volna. Persze a színházba járó közönség előtt már jó ideje nem volt titok, hogy a népszerű komikus alaposan megváltozott, hiszen hosszú folyamat előzte meg az átalakulást, melynek koránt sincs még vége.

Straub Dezső
Fotó: Szabolcs László

„Köszönöm, hogy észrevették a változást, rengeteg munka van ebben. Amikor az ember eléri azt a bizonyos hatvanas határt, óhatatlanul is átgondolja, mit tehetne annak érdekében, hogy megőrizze az egészségét, netán jobbá élhetőbbé tegye a jövőjét. Nos, én nemcsak elgondolkodtam, de lépéseket is tettem”

– kezdte lapunknak Straub, aki egy műtét után döntötte el, belevág a teljes átalakulásba, vagyis egy „fiatalító programba”.

Straub Dezső
Fotó: Szabolcs László

„Pár évvel ezelőtt volt egy komolyabb hasi sérvem, amit műteni kellett. Ennek eredményeképpen csúnya hegek maradtak a hasamon, amik bizony zavartak. Több olyan darabban is játszottam és játszom, amelyekben időnként félmeztelenre vetkőzőm. Az orvosom támogatott abban, hogy egy hasplasztikával rendbe hozzuk a dolgokat, de ehhez le kellett dobnom tizenöt kilót. Nos, nekem tizenhéttől sikerült megszabadulnom, így vállaltam a műtétbe, melynek során eltávolították a feleslegessé vált bőrt”

– mesélte a Vidám Színpad művészeti vezetője, aki a Ripost napilap szerdai számában mesélt hajbeültetéséről és arról is, hogyan varázsolta ragyogóvá mosolyát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai