Létrehozva: 2020.08.03.

Fegyverrel fenyegetőzött Szilágyi István özvegyének zaklatója

Úgy tűnik, hiába jelentik fel a férfit, aki Szilágyi István halála óta folyamatosan terrorizálja Joli nénit és a segítőit.

Szilágyi István özvegye mellett ugyan folyamatosan ott vannak a segítői és néhány hete már egy kamerarendszer is védi a biztonságát, mégis kénytelen félelemben tölteni mindennapjait.

Rendre megjelenik az utcában egy férfi, aki korábban ugyan jó kapcsolatot ápolt a családdal, de a színész tragikus halála óta zaklatja az özvegyet és mindenkit, aki segíti őt. Ahogyan arról a Ripost korábban beszámolt, a részeges és agresszív férfi már kétszer próbált meg rátörni Joli nénire, egyszer pedig meg akarta ütni, majd leköpte azt a fiatal fiút, aki önkéntesként vigyáz rá. Mindkét alkalommal kihívták a rendőrséget, de az illető a figyelmeztetések dacéra is visszajár a házhoz.

Szerda este szintet is lépett és egy lőfegyvert lóbálva ordibált az utcán. Lapunknak egy szemtanú mesélte el a történteket.

„Jól ismerjük ezt a jómadarat és jól ismeri a rendőrség is. Ha jól tudom, tucatnyi ügyben van ellene eljárás, de semmiből sem tanul. Ha iszik, vadállattá változik és beleköt az élőfába is. Nemrég a városközpont kereszteződésében a nemi szervét himbálva irányította a forgalmat, máskor pedig hulla részegen fetreng a bolt előtt. Most is be volt állva, de ezúttal egy pisztolyt lengetve ordibált, majd a bokorban bujkált. Végül a rendőrök vitték el... Úgy hallottam, hogy a pisztoly nem volt megtöltve, bár ha így is van, nem értem, hogy miért engedték ki! Csütörtök este már megint itt kódorgott és hangoskodott a környéken” – mesélte egy környékbeli.

Fotó: facebook

Joli néni nem érti, hogy a korábbi barát miért fordult ki ennyire magából, azt pedig pláne nem, hogy miért éppen őt pécézte ki magának.

„Amíg a férjem élt, sosem volt velünk ellenséges, de mióta Pista nincs itt, pokollá teszi az életemet. Nem tudom, mi változott meg benne, de tényleg félelmetes, amikor üvöltve fenyeget engem és a segítőimet a kertkapuba” – mondta lapunknak az özvegy, aki nagyon megrémült, amikor meghallotta, hogy mi történt szerdán a háza melletti kisbolt előtt.

„Azt nem hittem volna, hogy fegyverrel jön a házam környékére… Szerintem most túllőtt a célon és nagyon remélem, hogy meg is kapja ezért a büntetését! Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha töltve van a pisztoly!” – mondta felháborodva Joli néni.

A Ripost megkereste a rendőrséget, ahonnan az alábbi tájékoztatást kaptuk: „Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei 2020. 07. 29-én 20 óra 20 perckor saját észlelés alapján intézkedtek Budapesten a XVII. kerületi IV. utcában egy férfivel szemben, mert a bokorban bujkáló férfi viselkedése gyanús lett a rendőröknek. A rendőrök a férfinél egy feltehetőleg gáz-riasztófegyvert találtak ezért előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitányság annak tisztázása érdekében, hogy a fegyver minden kétséget kizáróan gáz-riasztófegyver-e nyomozást rendelt el és szakértő kirendeléséről határozott. Olyan információ, miszerint a férfi bárkit is megfenyegetett volna a fegyverrel a rendőrség tudomására nem jutott, ilyen bejelentés, feljelentés nem érkezett” – írták válaszukban.

Korábban önkéntes segítője volt férfi A hetek óta fenevadként őrjöngő férfi két hónappal ezelőtt az elsők között tett látogatást Joli néninél, hogy kifejezze részvétét és felajánlja a segítségét. „Ha józan, nincs vele semmi baj. Szerintem csak akkor veszíti el az eszét, ha iszik és mostanában folyton iszik… Amikor Pista meghalt, azonnal jött és segített. Ő tette rendbe a kályhámat és itt volt, amikor a kertet pakolták az önkéntesek. Aztán történt valami és teljesen kifordult magából. Ki kell mondani, hogy veszélyes!” – jelentette ki az özvegy.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt